The Telegraph: Kína jelenti a megoldást Európa számára az új hidegháborúban
2022. november 13. 19:32
A brit konzervatív lap részletesen ír arról, hogy az európai államok miért fordulnak egyre jobban az ázsiai nagyhatalom irányába.
2022. november 13. 19:32
p
4
31
48
Mentés
Matthew Lynn, a brit The Telegraph szerzője hosszú cikkben fejtette ki, miért az ázsiai nagyhatalom jelentheti a megoldást Európa számára a (megfogalmazása szerint) „új hidegháborús” időszakban. A szerző úgy véli, ebben a globális gazdaságban korlátozzák a kereskedelmet, a technológiát, a szellemi tulajdont pedig szigorúan védik majd. Annak érdekében, hogy minden esetben megmaradjon a rugalmasság a gazdaságban, az ellátási láncokat az anyaország közelébe fogják áthelyezni.
Ahogy romlik a Nyugat és Kína közötti kapcsolat, minden fejlett gazdaságnak választania kell, hova áll. Európai nagyhatalmai és az Európai Unió már döntött: Kínát választják”
– írja a szerző.
Lynn példákat is hoz arra, miként mélyülnek el a Kínával meglévő ipari és kereskedelmi kapcsolatok. Ilyennek nevezte például azt az esetet, hogy a francia Renault partneri szerződést kötött a kínai Geelyvel, valamint hogy kínai befektetők felvásárolnak egy hamburgi kikötőt, mégpedig az infrastruktúra egyik kulcsfontosságú darabját. A Renault-nál semmi sem történik a francia kormány jóváhagyása nélkül, amely a részvények 15 százalékát birtokolja. Cserébe kínai vállalatok három nagy új akkumulátorgyárat jelentettek be Európában, ami a következő évtized kulcsfontosságú ipari technológiája.
A Geely tulajdonában van a svéd Volvo, valamint a márka sportszekciója, az elektromos autókkal egyre hangsúlyosabban foglalkozó Polestar, továbbá a brit Lotus 51 százaléka.
Ha mindezt összeadjuk, akkor elfelejthetjük az USA melletti kiállás retorikáját”
– írta a szerző.
Lynn szerint tehát egyértelművé vált, hogy hidegháborús állapotok vannak kialakulóban, a kínai elnök újraválasztásával pedig a kormányzó Kommunista Párt egyre tekintélyelvűbbé vált. A konzervatív portál publicistája szerint a pekingi vezetés a Zero Covidot arra használta fel, hogy ellenőrizni tudja teljes lakosságát, hadgyakorlataival Tajvant behódolásra bírja, miközben támogatja Putyin Ukrajna elleni háborúját.
Az Egyesült Államok eközben felkészült arra, hogy megvédje magát Kínával szemben, így vált lehetővé az, hogy személyes látogatással is megerősítették Tajvant abban, hogy teljes mellszélességgel mögöttük állnak. A washingtoni vezetés technológiai szankciókat is életbe léptetett, amelyek az amerikai mérnököket arra kényszerítik, hogy elhagyják Kínát, és az amerikai vállalatok más beszállítók után nézzenek.
Ha a jövő hétre tervezett Hszi Csin-ping–Joe Biden talákozó során a csúcsvezetők nem találják meg a módját, hogyan csökkentsék a feszültséget, akkor teljes körű gazdasági háború jöhet”
–
– figyelmeztet a szerző, aki szerint a főbb európai hatalmi erőktől a közeljövőben gyakran lehet majd hallani, hogy a Nyugatnak egységesen össze kell fognia és szembe kell szállnia Kínával, valamint az USA-val egyesülnie kell a közös érdekek mentén, miközben, ezzel egyidőben, Európa egyes országai már megkötötték a maguk paktumait Pekinggel.
Lynn szerint elképesztő ez a képmutatás – hiszen az Európai Unió hatalmas támogatást folyósít saját zöld energiáinak fejlesztésére, továbbá elfogadtak egy törvényt, aminek köszönhetően még nagyobb önállósága lesz a nemzetközösségnek a félvezetők terén. Ugyanakkor az EU minden alkalmat megragad arra, hogy kereskedelmi háborút szítson az USA-val, miközben folyamatosan építi kapcsolatait Kínával.
Ez azonban nagyon veszélyes út, mivel Európa biztonsága továbbra is az Egyesült Államoktól függ”
– jelentette ki, majd azzal folytatta, hogy erre remek példa az ukrán konfliktus, amely nyilvánvalóvá tette, hogy az EU nem rendelkezik sem elégséges eszközökkel, sem akaraterővel ahhoz, hogy megvédje magát az agresszióval szemben.
Rogán szankcionálása nem jogi, de még csak nem is politikai kérdés, hanem hadüzenet. Arról szól, hogy akkor is támogatjuk a magyar ellenzéket, ha odahaza beledöglünk. Így is lett!
A futótüzekhez rég hozzászokott már Los Angeles népe, de a mostani tüzek drámai léptékben nyaldossák a kaliforniai óriásváros különböző környékeit. Magyar utazót kérdeztünk a helyszínről!
Az európai gazdaság és piac kicsiny szeletkéjét szerezte meg Kína, ezt sajnálják el - biztos szívesen le is foglalnák, mint az orosz tulajdonokat - a többség közelébe került jenki tolvajok.
Amerika nem biztonságot jelent Európának, hanem elnyomást.
A legnagyobb veszély az európai országok szabadságára Washington és a helyi kollaboránsa az EU.
"Ez azonban nagyon veszélyes út, mivel Európa biztonsága továbbra is az Egyesült Államoktól függ"
Csak nekem tűnik egyáltalán nem is burkolt fenyegetésnek?